Sziasztok!
Nem tudtam eddig írni, mert elég elfoglalt voltam. Na, akkor az elejétől.
Mivel végzős vagyok, így elöttem állt a kérdés: merre tovább?
Hétfőn és szerdán is voltam szóbeli felvételin. Sajnos a hétfői eredményemet nem tudom, de a szerdai után úgy voltam vele, hogy nagyon remélem, hogy felvesznek, de nem stresszeltem. Màsnap feltették az eredményeket.
A suliba ahova felvételiztem három kategória van: A B C.
Az A azt jelenti, hogy meg vagyok hívva a suliba. A B azt hogy ha marad hely mehetek.Logikus következtetés szerint a C azt hogy semmiképp. Csütörtökön a negyedik szünetben első dolgom volt megnézni az eredményt.
Nem kis meglepetésemre A betű volt a nevem mellett. Nem voltam benne biztos, hogy biztos az én nevem mellett van-e. De igen.
Felvettek álmaim iskolájába.
Akik szintén ezen görcsölnek, mert nekik nincs még meg az eredmény, annyit tudok tanácsolni, hogy ne tegye. Nem érdemes.
Egyrészt én is átéltem, akkor is ha egy éjszakáig tartott. Másrészt nem tesz jót. Nagyon nem. Fáradt leszel nem tudsz figyelni és betegséggel is járhat. És ha nem az első helyre vesznek fel amit bejelöltél, ne csüggedj. Nézd a pozitív oldalát.
Szóval ne parázz.
A következő bejegyzésig:
Szeretlek Kawaiik!